Elgondlkodva...egy fájó emléken :(

Sziasztok Kedves Olvasók!!!

Újra gépelésbe fogok.A mostanában történt dolgok miatt teljesen ki voltam borulva,egyre csak sírtam mindenért...Sokáig nem is szóltam Anyukámnak már csak akkor,mikor teljesen összetörtem.Még mindig van hogy remeg a kezem mint a nyárfalevél és apróságok miatt elsírom magam.Ilyen nem most volt velem.Aki ismer az tudja,hogy nem szeretek sírni vagy gyengének mutatkozni.Azt hiszem ilyen " összeroppanásom " a régi "lovam" elhagyása óta nem volt.És ezen elgondolkodtam s rájöttem,hogy még mindig nagyon fáj az hogy el kellett válnom hőn szeretett pacikámtól.Igaz papíron nem volt az enyém,de a szívünk mélyén összetaroztunk.Rengeteget foglalkoztam vele.Alapfokú belovaglása után az én kezeimre volt bízva.Előtte is sok lóval foglalkoztam de őket edzőm mindig másik lovasra bízta.Tehát nekem jöttek az újabb és újabb lovak,s miután rendbeszedtem őket megkapták őket mások!De Ő más volt !!!Érte harcoltam és ezt tudta is jól mindenki.Őt nem adtam oda senkinek semmi pénzért.Sok barátom nem értette hogyan tudom minden időmet a lovakkal tölteni..ők már javában jártak bulizni míg én....igen én csak a lóboxot takarítottam,edzést tartottam és ápoltam a lovarda lovait.De megcsináltam mert mindennél jobban szerettem azt a lovat.Végül már nem bírtam tovább a nyomást..mivel ekkoriban az előbb említett dolgok elvégzése mellett nekem kellett körmölésnél segíteni,a lovat fogni ha az állatorvos jött,segíteni a dokinak a herélésben(számomra egy elég meghatározó élmény volt ez mivel állatorvosnak szeretnék tanulni) és a lovak képességét bemutatni a leendő tulajdonosoknak.De úgy tűnik ez nem volt elég edzöm számára....Pedig neki nem kellett semmit sem tennie még az etetést is én csináltam!De valami kivetnivalója mégis volt a munkámban mert egy nap nagyon csúnyán beszélt velem...Én ezt nem bírtam tovább, s bármennyire is szerettem a lovat ott hagytam a lovardát.2 hetet kellett várnunk amíg annyi erőt éreztem magamban,hogy le tudok menni és el tudom hozni a cuccaimat a lovardából.Addig ugyanis folyton sírtam és anyukám már attól félt,hogy depressziós leszek.Nem érdekelt semmi és a szobám falát díszítő képek,patkók és a paci sörénye is mindig eljkeserített.De végül elhoztam minden dolgomat és örök búcsút vettem imádott társamtól.Távozásom után hallottam még barátomról...de cseppet sem jó dolgokat.Ugye én westernben lovagoltam és amint hallottam átlovagolták angol stílusra és stb...Tehát a vele töltött 2 évem munkája szinte kárba veszett.Ez nagyon fájt még sokáig.Már csak az vigasztalt,hogy tudom mi van vele és ,hogy jól van.De egy napon eladták.Bár előtte mi próbáltuk megvenni de volt edzőm nem adta el nekünk :( Lassan beletörődtem,hogy elkerült tőlem és soha többé nem látom mikor valaki felkeresett az interneten.Ő vette meg a lovat!Majd kiugrottam a bőrömből örömömben-de az öröm keserédes volt-mint aztán kiderült.Eleinte nagyon kedvesek voltak...de aztán engem okoltak,azért hogy a lovat elkellett adni és sok minden másért is...Ezért szintén nagyon kiborultam és megszüntettem velük minden kapcsolatot.Egyszer aztán iskolaidőben számítógépeztem lyukasórában és mit látok????Hát az eladó lovak között ott találtam a drága pacikám.Elkapott a sírógörcs...Azonnal hívtam anyá és este apával fel is hívtuk persze név nélkül és érdeklődtünk a ló felől...Én minden adatát tudtam a lónak.Végül azt mondták azért adnák el mert nem bírnak vele...Mert nagyon vad meg stb...ez hazugság!!!Azzal a lóval bármit megtehettem meghallotta a motorom hangját és bejött a legelőről!!!Végülis mondtak egy árat de az olyan röhejesen magas volt,hogy esélyünk sem volt megvenni a lovat!Így most nem tudom hol van mi van vele vagy bármi és tudom,hogy nem kéne törnöm magam mert itt az én lovam meg minden de hiányzik és rossz :(

nahh üdv :)